KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Műsorarchívum 2018

MITEM 2018

Szcenárium - MITEM ENGLISH

A Nemzeti Színház művészeti folyóiratának angol nyelvű száma

A Nemzeti Színház szakmai folyóiratának áprilisi számát idén is a MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) vendégeinek állítottuk össze. Kiadványunkkal azt a nyitottságot és szellemi elkötelezettséget kívánjuk demonstrálni, mely a kezdetektől fogva jellemzi a találkozót.

 

Témák a lapból:

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház következő öt évére vonatkozó terveiről beszélt.

Regéczi Ildikó tanulmánya a színházi találkozóra meghívott Cseresznyéskert és Ivanov előadásokhoz kapcsolódik.

A MITEM konferenciájához Stephen Wilmer tanulmányát közöljük, Nemzeti színházak és az identitás megteremtése a kisebb európai országokban címmel.

"Az otthonom ott van" - iraki és szíriai színházkészítők és munkakörülményeik az európai száműzetésben, Rolf C. Hemke (Köln / Weimar) cikke.

Mohamed Moumem Dreaming of Chaos angol nyelvű cikke, Fadhel Jaïbi (Tunéziai Nemzeti Színház) színházáról.

Az orr nő azokon, akik más nyelveket tárnak fel. Beszélgetés Antonio Latella és Andrea Bajani között a Pinocchio-ról.

A Nagy Lélek Song, című írásban Parvathy Baul ad áttekintést a Baul életfogalmáról és művészetéről.

A Szcenárium angol nyelvű száma, letölthető honlapunkról

 

(2018. április 23.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország