A bábos-maszkos álmodozó és az abszurd-groteszk forradalmár: Don Quijote és Borisz Davidovics léptek színre a tizennyolcadik nap délutánján és estéjén egy német amatőr társulat és az Újvidéki Színház előadásában.

A Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál. Nevét azért fontos megjegyeznünk, mert fődíja egy vendégszereplés a soron következő MITEM-en. A lipcsei Compania Sincara csoport Don Q című előadása így került bele üde színfoltként a fesztivál kínálatába.

Három színész és egy zenész idézte fel a Búsképű Lovag történeteit leleményes kellékekkel, maszkokkal, bábokkal és a közönség aktív közreműködésével. A játék közössé vált, a színészek és a nézők pedig közösségé: süvítő porfelhő-koncertté alakultunk, vagy a kiosztott műanyag báránykákkal dobálóztunk.

A Compania Sincara nevének jelentése „Arc-nélküli Tásulat” a régi színjátszó hagyományokból merít, amikor a maszkos-bábos játékmódot eleveníti fel – tudtuk meg a közönségtalálkozón. Rico Dietzmeyer rendező elmondta azt is, hogy számukra sokkal fontosabb a közönség és a szereplők közötti kommunikáció, és ennek érdekében, ha kell, eltávolodnak a szövegtől is. A Búsképű Lovag története is az alapellentétekre redukálódott: szerelem-gyűlölet, élet-halál, bátorság-gyávaság. Az egymásnak és egymással mesélés központjába az ember került. Don Quijote, Sancho Panza és a Halál rólunk-nekünk mesélnek, de nem azért, mert jobban tudják, kik is vagyunk valójában. Ezt együtt fedezzük fel a közös játék során.

Az est képlete már önmagában is bonyolult: egy újvidéki magyar társulat macedón rendezővel színre viszi a magyar-zsidó-szerb Danilo Kiš mágikus-realista abszurd fiktív regény-adaptációját. Alekszandar Popovszki mindehhez olyan színpadi nyelvezetet használt, amiben a soknevű főhős élete folyamatosan átértelmeződik, megkérdőjeleződik a fikció és a valóság határán mozogva.

Krizsán Szilvia a közönségtalálkozón így jellemezte a közös munkát: amikor Alekszandar Popovszki megköszönte a színészeknek, hogy ejtőernyő nélkül ugrottak vele, ez volt a válasza: nem kunszt ugrani, ha megteremti közben a légüres teret, hiszen olyan biztos kezű rendező, aki szeret kísérletezni.

Verebes Ernő, aki dramaturgként vett részt az előadás megszületésében, pontos, precíz csapatmunkaként jellemezte az előadást, amely a tragikustól, a groteszken át a geg határáig váltogatja a stílusokat.

Vidnyánszky Attila köszöntőjében kiemelte, hogy az Újvidéki Színház évtizedek óta sajátos és mindig megújuló utat jár, és a Nemzeti Színházban két éve is vendégszerepelt. Reményét fejezte ki, hogy Alekszandar Popovszkit láthatjuk majd a Nemzeti vendégrendezőinek sorában is.

Kereszty Ágnes

(2018. április 28.)