KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Vilis Daudziņš, Liena Šmukste, Kristīne Krūze, Jana Čivžele, Iveta Pole, Sandra Kļaviņa

FEKETE TEJ

FEKETE TEJ

Rigai Új Színház, Riga, Lettország

Rendező: Alvis Hermanis

Lett nyelven magyar szinkrontolmácsolással.

1 óra 40 perc, szünet nélkül.

A Rigai Új Színházat 1992-ben alapították és immár húsz éve Alvis Hermanis művészeti igazgatása alatt működik. Alvis Hermanist nemrégiben az utóbbi évtized tíz legnagyobb hatású színházi személyisége közé választotta a DU svájci művészeti és kulturális folyóirat, jelentős európai színházakban dolgozik és számos rangos díjat kapott.

A Fekete tej című előadásban Hermanis a lett identitás archetípusát szeretné tetten érni. „Az Alvis Hermanis által teremtett világ gazdag és sokszínű. Meg lehet benne találni a férfiasság és nőiesség eredetét, a rendező és a színészei kapcsolatának összetettségét.”- írja Valda Čakare lett kritikus.

A rigai színészek két évig gyűjtöttek történeteket Lettország különböző régióiból, ezek alapján készült az előadás. Azt tapasztalták, hogy csak vidéken egyértelmű, hogy a lettek mások, mint a többi ember. Ezek a különbségek a városokban eltűnnek. A vidéki életforma központi eleme pedig a mezőgazdasági munka, ami Lettországban főként az állattartásról szól. A végső tanulság pedig az, hogy amikor az utolsó lett nagymama átadja az utolsó tehenet, az igazi Lettország a múlt egy darabjává válik. Ezért szereplői ennek az előadásnak a tehenek is.

Szereplők: 

Jana Čivžele
Iveta Pole
Liena Šmukste
Sandra Kļaviņa
Kristīne Krūze
Elita Kļaviņa
Vilis Daudziņš


Díszlet- és jelmeztervező: Alvis Hermanis
Fénytechnikus: Normunds Alsiņš
Hangtechnikus: Andris Jarāns
Kellékes/Ügyelő : Liene Samīte
Turnészervező : Agnija Apele

Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Alvis Hermanis

Alvis Hermanis

Alvis Hermanis lett rendezőt, aki 1965-ben született Riga városában, a DU Magazine svájci művészeti és kulturális kiadvány az utolsó évtized tíz legmeghatározóbb európai színházi személyisége között említi. Hermanis olyan nagyhírű európai színházaknál dolgozott, mint a bécsi Burgtheater, a berlini Schaubühne, a müncheni Kammerspiele, a zürichi Schauspielhaus, és a brüsszeli La Monnaie. 2012 óta rendszeresen állít operákat színpadra a Salzburger Festspiele-n. Ezek közül is kiemelkedő 2014-es A trubadúr Placido Domingo-val és Anna Netrebko-val a főszerepben, valamint a 2016-os Danae szerelme. De rendezett 2015-ben a párizsi Opéra National-ban, a Faust elkárhozását Jonas Kauffmann-al a főszerepben, 2016-ban a milánói Teatro alla Scala-ban, A két Foscarit Placido Domingo-val és a Pillangókisasszonyt, illetve 2017-ben a Wiener Staatsoper-ben a Parsifalt. Hermanis úr rendezéseit az összes nagy színházi fesztiválon bemutatták, Avignontól Edinburghig, és több, mint negyven országban is vendégszerepeltek. Számos elismerésben részesült: Új Színházi Realitások Európai Díja, a Sztanyiszlavszkij Díj, két Aranyálarc Díj (Moszkva), a Max Reinhardt Toll (Salzburger Festspiele), a Nestroy Preis (Ausztria), és a Konrad Wolf Díj (Németország). 1997 óta a Rigai Új Színház művészeti igazgatója.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország