11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

„Megszületsz, hazugságok emlőin tartanak, hazugság az elválasztás, majd az iskolában körmönfontabb hazugságokat tanulsz. Egész életed egy nagy hazugság, és talán csak halálod közeledtével döbbensz rá, hogy semmi sem maradt – csak te magad és amire képes lettél volna. Csak hát nem tetted meg, mert a hazugságok egyébre ösztönöztek. Akkor már tudod, hogy tiéd lehetett volna a világ, hiszen egyedül te tudod a nagy titkot: de már túl késő. Megöregedtél.” (John E. Williams – Butcher’s Crossing)

Kiderül-e az igazság? Valóban ez az élet? Igaz-e, hogy a hazugságok lelepleződnek, vagy ott rejtőznek az igazság alatt? Elfogadtuk azt a gondolatot, hogy valahányszor hazudik, a bábu látja, hogyan nő az orra; erre tanítottak és ezt hitették el velünk. Pedig ez is csak egy, a felnőttek által terjesztett hazugság. Collodi meséjében Pinokkió orra időnként megnő, de messze nem annyira, mint amit a mese hossza megkövetelne. És nem is mindig akkor nő meg, amikor Pinokkió hazudik. Néha pusztán azért nő, mert Pinokkió él. Ez emlékezteti arra, hogy bár fából, azaz élettelen anyagból faragták, a bábu érzelmekre képes. Képes arra, hogy felfedezze az élet leheletét annak változatos alakjaiban. Pinokkió orra először éppen abban a pillanatban indul növekedésnek, amikor apja megteremti. Ez talán azt is jelenti, hogy a hazugságok valójában nem Pinokkió saját hazugságai, hanem alkotója, a gyermektelen Dzsepettóé, aki egy csodaszerű bábut szeretne, mellyel bejárhatja a világot és vagyonra tehet szert. Itt a csodaszerű alatt azt értem, hogy egy olyan teremtmény, amely ámulatot vált ki, elbűvöl és meghökkent.

Antonio Latella