KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Ivan Viripajev

Részegek 16

Részegek

Nemzeti Színház, Budapest, Magyarország

Rendező: Viktor Rizsakov

Magyar nyelven, a MITEM-en angol felirattal

2 óra, szünet nélkül.

Modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató, építőipari alkalmazott. A sors különös játéka folytán a belőlük összeverődött társaság jelenik meg a Részegekben. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni.

A Részegek a mai ember, az európai civilizáció alapproblémáira kérdez rá. Arra a racionálisnak, toleránsnak és józannak hazudott életformára, amely valójában az európai ember létének értékvesztését, a szeretet, a hit, a kultúra eltűnését, a hazug ideológiákat takarja. Erről azonban csak néhány „részegségében őszinte” figura képes fájdalmasan, eltorzult tudattal beszélni egyfajta apokrif gyónásként.

A szerző a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezője, az 1974-ben Irkutszkban született Ivan Viripajev, aki mintegy 15 évvel ezelőtt robbant be az orosz színház világába. Az egyik első, nagy sikerű drámája nyomán elnevezett és munkatársával, Viktor Rizsakovval közösen elindított „Oxigén (Kiszlorod)” művészeti „mozgalom” egy új hangvételű és szellemiségű színházi nyelv megteremtésére tesz kísérletet. Viripajev több művét számos európai nyelvre lefordították és Európa jelentős színházaiban hatalmas sikerrel játsszák.

A Részegeket színpadra állító Viktor Rizsakov a Nemzeti Színházban is nagy sikerrel futó, POSZT-díjas Fodrásznő rendezője, aki szintén a kortárs orosz és európai színház élvonalbeli alkotói közé tartozik. A moszkvai Mejerhold Kortárs Művészeti Központ igazgatója, Sztanyiszlavszkij-díjas színházpedagógus nem először rendez előadást Viripajev szövegéből. A szerző különleges drámai nyelvezetét mindig újszerű színházi formában igyekszik megszólaltatni, amely a szöveg felszíne mögött húzódó mélyen filozófiai, morális gondolatokat groteszk, szeretetteljes humorba ágyazva, expresszív színészi játékkal juttatja el a közönséghez.

Az orosz „új dráma” mozgalom tagja, Viripajev szerint azért mennek színházba és moziba az emberek, hogy átéljenek egy konfliktust, hogy megtisztuljanak. Fontos, hogy rátaláljanak valami titkosra, ijesztőre a maguk belső világában, és megszabaduljanak negatív érzelmeiktől és komplexusaiktól. Rizsakov pedig minden rendezése során azt kutatja, hogyan érheti el, hogy a színházban a néző ne kukucskáló legyen, hanem a történetek résztvevője, hogy a színház „belül” játszódjon le: a néző fejében, szívében…

Laurenz
Linda
Magda
Laura
Gabriel
Martha

Mikecz Estilla

Díszlet- és jelmeztervező

Maria Tregubova

Alekszej Tregubov

Dramaturg, fordító
Zeneszerző

Alexander Manotskov

Video - látvány

Vlagyimir Guszev

Ügyelő

Lovass Ágnes

Súgó

Gróf Kati

Rendezőasszisztens
Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Viktor Rizsakov

Viktor Rizsakov

Habarovszkban született 1960-ban. Elvégezte a Távolkeleti Művészeti Főiskolát, a Scsukin Színházi Főiskolát, valamint az Oroszországi Színházművészeti Akadémia (GITIS) doktori iskoláját. 1995 és 2001 között a Kamcsatkai Dráma- és Komédiaszínház művészeti vezetője lett. 2001 óta a Moszkvai Művész Színház (MHAT) akadémiájának rendező-tanára, 2012-től osztályvezető tanár, emellett a MHAT elismert rendezője is. Ivan Viripajev drámaíró-rendezővel együtt hirdették meg az „Oxigén” (Kiszlorod) színházi mozgalmat, mely jelentős hatást váltott ki a kortárs orosz színházi életben.  A 2002-ben elindított szentpétervári „Öt este” Vologyin Színházi Fesztivál alapító-igazgatója, 2012 óta pedig a moszkvai Mejerhold Központ művészeti vezetője. Színházi kurzusokat tart Németországban, Lengyelországban, az USA-ban, és Magyarországon. Számos díjnyertes előadás rendezője orosz és európai színházakban. Több jelentős európai fesztivál díjazottja (Torun-i Kontakt Fesztivál nagydíja, Arany Maszk-díj, „Új Dráma” fesztivál nagydíj, a POSZT-on a Fodrásznő című rendezése a legjobb előadás díját nyerte el). Színházpedagógiai munkásságáért 2011-ben Sztanyiszlavszkij-díjat kapott, 2014-ben Oroszország Érdemes művésze lett. 

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország