Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet!

 
Vissza az előadásokhoz

William Boyd

Vágyakozás

Vágyakozás

Városi Színház, Tallinn, Észtország

Rendező: Elmo Nüganen

Észt nyelven magyar és angol szinkrontolmácsolással.

2 óra 40 perc, 1 szünettel.

Az élet egyik ellentmondása, hogy miközben minden mulandó, mégsem változik semmi … Két középkorú hölgy, Tánja és Várja – egy ingatlantulajdonos illetve egy orvos felesége – levelet írnak gyerekkori barátjuknak, Koljának, aki jelenleg Moszkvában ügyvéd, hogy látogasson el hozzájuk. Kolja örömmel tesz eleget a meghívásnak és a remélt pihenésnek, mit sem sejtve, hogy a meghívásnak hátsó szándéka van. Szergej, Tánja férje rossz üzleti döntések sorával a csőd szélére vitte a vállalkozásukat és Tánja azt reméli, Kolja segít majd Szergejt észre téríteni és a vállalkozásukat kirángatni a pácból. Ugyanakkor Várja abban reménykedik, hogy sikerül újraéleszteni Koljához fűződő egykori gyöngéd viszonyát. Kolja viszont azzal szembesül, hogy Natasa, Tánja húga igencsak szemrevaló hölgy lett időközben, akinek megvannak a maga álmai és vágyai.

A Vágyakozás a vágyról szól. A tanácstalanságról. Összetört szívekről. És az életről, mely mindezek ellenére megy tovább. William Boyd angol színpadi szerző Csehov két novellából – Életem és Egy baráti látogatás – emeli ki Csehov egyik visszatérő témáját, a valaki vagy valami iránti nosztalgikus vágyakozást, a vágyat arra, hogy valahogy valahol mások, mással, máshogy legyünk, anélkül, hogy bármit is tennénk ezért.

Díjak

Anne Reemann: Legjobb női alakítás – Észt Színházi Díj 2015, Legjobb női főszereplő – a Tallini Városi Színház társulatának díja.

Színészek:

Sergei Sergeyevitch Losev, tulajdonos: Peeter Tammearu
Tatiana Alexeyevna Loseva, a felesége: Epp Eespäev
Natasha, Tatiana húga: Liis Lass
Varvara Pavlovna, Tatiana barátja, orvos: Anne Reemann
Nikolai Vladimirovitch Podgorin, ügyvéd:  Rain Simmul
Misail Alexeyevitch Poloznev: Kristjan Üksküla
Viktor Ivanovitch Dolzhnikov, vasúti mérnök: Kalju Orro
Kleopatra Viktorovna, a lánya, Misail menyasszonya: Elisabet Reinsalu
Andrei Ivanov (Retek), vállalkozó: Andrus Vaarik
Olga, szolgálólány a Losev házban: Helene Vannari
Anna Antonovna Luganovitch, Podgorin titkárnője: Ingrid Noodla​

 

Zenei vezető: Riina Roose
Zeneszerző:  Jaak Jürisson
Fénytervező:  Gleb Filshtinsky (Szentpétervár)
Jelmeztervező:  Reet Aus
Díszlettervező:  Vladimir Anshon

Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Elmo Nüganen

Elmo Nüganen

Elmo Nüganen 1992 óta a Tallini Városi Színház művészeti igazgatója. Elismert színész, rendező, filmkészítő és drámaoktató, akit Tallinban, Rigában, Szentpéterváron és Moszkvában is nagyra értékelnek. Pályáját komikus rögtönzésekkel kezdte, kis idő után pedig már olyan klasszikusokkal foglalkozott, mint Shakespeare, Csehov, Dosztojevszkij és az észt regényíró, Antos Hansen Tammsaare. A kritikusok visszatérő ítélete, hogy Nüganen igazi tehetsége abban áll, hogy ismert klasszikusokat éleszt újjá azzal, hogy műveik emberi lényegét emeli ki, ezzel teszi őket egyszerre élővé és megközelíthetővé. Olyan kortárs szerzők darabjait is színpadra állította, mint Różewicz, Stoppard and Gombrowicz. Nüganen másik védjegye, hogy szokatlan helyszíneken fordul a közönséghez. Így például Shakespeare Rómeó és Júliáját a Városi Színház középkori előcsarnokában adta elő, vagy A.H. Tammsaare öt kötetes Igazság és jog eposzát a nagyszabású színházi projektekben keltette életre Vargamäe mezőin.
Az észt történelem alapos ismerőjeként Nüganen két háborús filmet (Márványba vésett nevek - 2002; 1944 – 2015) is rendezett.  2006-ban filmre vitte Jaan Tätte Ész nélkül című színdarabját, illetve főszereplője volt a Mandarinok című, Oscar-díjra jelölt 2013-as filmnek. 1993 óta Elmo Nüganen öt alkalommal nyerte el a legjobb rendezésért járó Észt Színházi Díjat, továbbá az észt és orosz érdemrend kitüntetettje.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország