Vissza az előadásokhoz

Georg Büchner

Woyzeck 16

Paneldráma egy igaz történet alapján

Woyzeck

Nemzeti Színház, Budapest, Magyarország

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

2 óra, szünet nélkül.

A háborút és az őt körülvevő világot megemészteni nem képes kisember „papírhajó az óceán közepén” – a jelen előadás fő mottója, legalábbis ez. Sorsukra hagyatva, az eszét vesztő hős és az őt övező szűkszavú, lecsupaszított karakterek mind a békétlenséget övező örök szorongás, az ösztönök megborulásának és a szerelem elkorcsosulásának egészét adják ki. Mindazonáltal, a kiút és a megváltás folyamatosan karnyújtásnyira van a főhőstől, ám a tragikus kifejlet pont ebből a közelségből származik: Woyzekre, akár egy megrészegült cirkuszi artistára, egyre jobban hat a gravitáció, míg végül a zuhanás elkerülhetetlenné válik.

A fiatal alkotócsapat Büchner művén keresztül keresi a választ arra, hogy mai „plakátmagányunkban”, kitalált ideák között, képesek vagyunk-e újra felismerni és megélni érzelmeinket és emberségünket. Valamint nagy kérdés az is, vajon melyek azok az ideák, melyek természetünkből fakadóan követendők, és nem egy mesterséges társadalmi folyamat negatív produktumai.

„Vannak alkalmak, melyek, hogy úgy mondjam, túl jelentősek ahhoz, hogy kihasználják őket; akadnak dolgok, melyek semmi máson, egyedül magukon szenvednek hajótörést.” - Franz Kafka

A szövegkönyvet Kiss Csaba fakszimile fordítása alapján

Vecsei H. Miklós készítette

Franz Woyzeck
Marie

Valamint:

Böröndi Bence m.v.

Kovács Tamás m.v.

Benedek Dániel

Szabó Nikolett

Kovács S. József

Látványtervezés

Vecsei Kinga Réta

Dramaturg

Vecsei H. Miklós

Zene

Mátyássy Szabolcs

Ügyelő

Kabai Márta

Súgó

Kabódi Szilvia

Rendezőasszisztens

Trimmel Ákos

KA
Kaszás Attila Terem
ifj. Vidnyánszky Attila

ifj. Vidnyánszky Attila

1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima-díjas lett. Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III.Richárdot, mely később a Nemzeti Színház a repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban vitte színre Bulgakov Iván, a rettenetcímű darabját. 2017-ben a Vígszínház társulatának a tagja lett.

Ifj. Vidnyánszky Attila és az 1992-es születésű Vecsei Miklós évfolyam- és osztálytársakként 2015-ben diplomáztak. Vecsei Miklós pedig a debreceni Csokonai Színházban vállalt szerepei mellett jelenleg a Vígszínház társulatának tagja. Ők ketten még egyetemi éveikben készítették első közös előadásaukat, azóta pedig a többi között a Radnóti Színházban, Budaörsön, illetve Debrecenben állítottak színpadra egy-egy klasszikus darab mai átiratát. Fontosabb előadásaik: Szigligeti Ede: Liliomfi, Bulgakov: Iván a rettenet, Shakespeare: Athéni Timon. Közös színházi formációjuk a Sztalker Csoport nevet viseli.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Résztvevő országok: Oroszország, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Németország, Kazahsztán, Dánia, Portugália, Csehország, Franciaország, Svédország, Szlovákia