13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

A japán Togától az olasz Nápolyig, Kelettől Nyugatig számos jelentős társulat és érdekes előadás érkezik az egy hónapon át tartó 13. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) a Nemzeti Színházba. Különleges élményeket, műfaji kísérleteket kínálunk a színházszerető közönségünknek – a hűségeseknek és az újaknak. A teljes program februári meghirdetése előtt hat előadást ajánlok a figyelmükbe.

Örömmel tájékoztatjuk Nézőinket, hogy elindult a 2026-os MITEM – Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó bérleteinek értékesítése. A bérletek rugalmas és szabad felhasználást biztosítanak mindazok számára, akik több előadást is szeretnének látni a fesztivál kínálatából.

Arra kértük szerzőinket – Szécsi Noémi írót és kultúrtörténészt, Gulyás Gábor filozófust és esztétát, valamint Kutszegi Csaba színház- és tánckritikust –, hogy osszák meg olvasóinkkal élményeiket egy-egy darabról. Nemcsak azt írták meg, hogy mi tetszett nekik és mi nem, hanem azt is, hogy ők mit visznek magukkal ezekből az előadásokból. További olvasnivalókat találnak honlapunk fesztiválkrónikájában, amelyet Ungvári Judit színházi szakíró jegyez. A színházi élmények után jó olvasást kívánunk!

Meghalt a kortárs francia irodalom és színház különleges, avantgárd alkotója, Valère Novarina. Az 1947-ben Genfben született művész maga írta színpadi szövegeit, rendezte előadásait, amelyeknek ő tervezte a látványvilágát is.

Zajos sikerrel és ismét egy újraértelmezett klasszikussal tért vissza a Nemzeti Színház színpadára a Comédie-Française társulata. A nagymúltú francia teátrum ezúttal egy egészen friss előadását, a márciusban bemutatott Berenikét hozta el Budapestre, Guy Cassiers rendezésében. 

A japán színész nem azért tökéletes választás Jónás szerepére, mert éppen abban az évben (1968-ban) született, amikor Sorescu megírta ezt a ma már klasszikusnak is nevezhető, kiemelkedő művet, hanem mert olyan hang- és mozgáskultúrát képvisel, amely sokkal eredendőbbnek érződik, mint amely a mi európai világunkban megszokottnak tekinthető.

Mintha egyfajta (filmeken divatos) disztópiában a sötét múlt képei jelennének meg a ma ízlése szerint megfestve. Az emberiséggel és az egyes emberrel kapcsolatos (sors)kérdések is furcsa kettősségben mutatkoznak meg: általában pátosszal, szimbolikusan-filozofikusan, de olykor-olykor, egyes dialógusokban mai beszédstílusban, mai nyelven és humorral fűszerezve fogalmazódnak meg.

Egyszerű néző is jelenthet be elfogultságot, ugyebár? A kritikusnak – legalábbis az elvek szintjén – tilos elfogultnak lennie. Ám annak, aki csupán önmagát és saját ízlését képviselve néz meg egy előadást, lehetnek utált tárgyai vagy különös kedvencei.

Líra, finomság, melankolikus humor – leginkább ez jellemezte az izraeli társulat Cyrano-előadását, amelyet a tavaly elhunyt litván rendező, Rimas Tuminas állított színpadra. Második alkalommal szerepelt a MITEM programjában a Gesher Színház, az elmúlt évben szintén Rimas Tuminas rendezésében egy Anna Karenina-adaptációt láthatott tőlük a budapesti közönség. Akkor is, most is zajos sikerrel.

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni a két, címben szereplő előadást összekötő kapocs: Silviu Purcărete legutóbbi években látott produkcióiról. A román Mester valószínűleg mindent tud a színházról, amit tudni érdemes, és ezt a szellemi fölényt folyamatosan új és új kihívásokkal „játssza ki”, mint egy olyan ütőkártyát, amiről már az elején tudjuk, hogy „mindent visz” majd…