Műsorarchívum 2018

MITEM 2018 - Szakmai program

V. MITEM - második nap, 2018. április 11.

Kiállítások és kapcsolódó programok, szakmai rendezvények

A második nap hivatalos programjában a Svejk második előadása szerepelt, amelyről már hírt adtunk, így kihasználva az adódó alkalmat a MITEM ideje alatt látható kiállításokra és szakmai programokra hívjuk fel figyelmüket. (Nem mellesleg saját premiert is tartottunk, Büchner: Woyzeck című darabja került a repertoárra, egyben a MITEM csütörtöki programjába.)

 

Három kiállítás

A Színház első (zsöllye-szint) és második (balkon-szint) emeleti csarnokaiban látható képek és makettek majd' egy évszázad színázművészetét ívelik át, összekapcsolva a jelent a múlttal.

  • Még az Egri csillagok bemutatója alkalmából, március lején nyitottuk meg Székely László hatvan évnyi tervezői pályafutását összegző kiállítását, amely az évad végéig tart nyitva, azaz örömmel ajánljuk a MITEM látogatóinak figyelmébe is. A kiállítás aprópóján a Nemzeti Magazinban interjú készült Székely Lászlóval: A tér tervezője címmel, amelyet honlapunkon is olvashatnak. A kiállítás a Nemzeti Színház első emeletén látható.
  • Ugyancsak az első emeletien nyitjuk meg 14-én, szombaton, az Életképek a Berliner Ensemble múltjából és jelenéből című kiállítást, amely kifejezetten a MITEM-re készült. A Berliner Ensemble a legjelentősebb német nyelvű színházak egyike. A korábban Theater am Schiffbauerdammnak nevezett épületben volt 1928-ban Bertolt Brecht Koldusoperájának az ősbemutatója. A kiállítás táblái felidézik a színház történetének csúcspontjait: A kurázsi mama gyermekeit Helene Weigellel (1949), az Arturo Ui két előadását Ekkehard Schall-lal (1959) és Heiner Müller még ma is játszott rendezését Martin Wuttkéval (1995).

Április 14., szombat 18 óra
A kiállítást megnyitják: Erdmut Wizisla, Brecht kutató és a berlini Brecht Archívum igazgatója,
Oliver Reese, a Berliner Ensemble igazgatója,
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója

 

  • Harmadik ajánlott kiállításunk már szintén látható. A Brecht stúdiumok - a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar harmadéves (végzős) látványtervező hallgatóinak munkáit mutatja be. A második emeleten (Balkon) jelmez- és díszlet terveket, grafikákat és maketteket láthatnak. 


Két kerekasztal-beszélgetés
  • Brecht időszerűségeáprilis 16-án, hétfőn, 16 órától a Kaszás Attila Teremben Wilhelm Droste irodalomtörténész beszélget Zsótér Sándor rendezővel és Erdmut Wizisla irodalomtörténésszel
  • Nemzeti színházakról – másként címmel április 21-én, szombaton, 14:00-16:30-ig a Bajor Gizi Szalonban tartunk kerekasztal-beszélgetést. A részvevők: S. E. Wilmer színháztudós és drámaíró a Dublini Trinity College professor emeritusa, Balkányi Magdolna a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének docense, Sirató Ildikó, az OSZK Színházi Tárának vezetője, Csáji László Koppány író, kulturális antropológus és Szász Zsolt, a Szcenárium felelős szerkesztője

 

További három beszélgetés

 

  • Michael Thalheimer rendezővel, április 15-én, vasárnap 16:00-18 óráig beszélget Németh Ákos drámaíró az első emeleti előcsarnokban
  • „A bolond bölcsesség útja” április 26-án, csütörtökön 11:00-13:30-ig a Kaszás Attila Teremben: a filmvetítéssel egybekötött találkozón Parvathy Baul énekessel és Julia Varley színésznővel (Odin Teatret) Rideg Zsófia dramaturg beszélget.
  • Az arab színház a száműzetésben, április 20-án 16 órakor a Fesztivál Klubban, az első emeleten: Rolf C. Hemke beszélgetése három, száműzetésben élő kiemelkedő fiatal arab színházi alkotóval: Rafat Alzakut, Mokhallad Rasem és Muhaned Alhadi, Ali Chahrour, moderátor: Kornya István, a Nemzeti Magazin főszerkesztője.

 

Két workshop a szakmának
  • Oliver Reese, a Berliner Ensemble művészeti igazgatója, rendező és dramaturg tart egy kétnapos kurzust április 15-16. között a Kaposvári Egyetem Cserhalmi-osztályának Szophoklész Antigonéjának két részletével.
  • Parvathy Baul, Satyananda Das Baul, Lakshman Das Baul énekesekkel tart mesterkurzust április 26-án, csütörtökön 14:30-17-ig a Kaszás Attila Teremben

 

(2018. április 12.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország